„FEJÉR TERMÉK 2021” – A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELISMERÉSÉRE VÁRJÁK A PÁLYÁZATOKAT

2021. február 5.
„Hagyomány - Érték - Minőség” jegyében a Fejér megyében előállított kézműves termékek és minőségi alapanyagból készített élelmiszerek körében hirdet pályázatot a Fejér Megyei Önkormányzat, melyre 2021. március 31-ig várják a pályázatokat.
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke idén először adta át a Fejér Termék Elismerést a két kategória nyertesének. A díjátadó ünnepség köszöntőjében kiemelte: „Az ember arra törekszik, hogy mindennapjai sokkal többről szóljanak, mint a puszta létfenntartásról, megélhetésről. Ezért olyan munkát igyekszik találni, amit önmagáért is örömmel végez, és ami jóleső fáradtságot, mindennapi elégedettséget hoz neki. Így születhetnek meg azok a míves tárgyak, azok az ínycsiklandó termékek, melyeket csodálatos megyénk nyújtani tud.”
 
 
„2011-ben indítottuk Fejér Termék Programunkat a „Hagyomány- Érték – Minőség” jegyében, amely mind a mai napig magában foglalja programunk célkitűzését- mutatta be az idáig vezető utat Dr. Molnár Krisztián. Az akkor megfogalmazott cél a helyi, minőségi termékek piacra jutása, a kis- és középvállalkozások és a helyi termelők támogatása és egy olyan kereslet-kínálat elősegítése volt, amely a megyében megvalósítható a három alapelv követelményei alapján. Szerencsére Fejér megye sok ilyen termékkel büszkélkedhet. A Fejér Termék Programunk alapja első körben ezeknek a termékeknek a felkutatása, összegyűjtése, majd a piacra juttatásuk elősegítése volt. Ezt több formában segítettük, többek között a megye rendezvényein, Megyenapokon Megyekorzók szervezésével. Továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program helyi gazdaságfejlesztési forrásai jelentős összegeket biztosítottak a minőséget kínáló, megyei termelői piacok létrehozására. Idén hivatalosan is elindítottuk a Fejér Termék Elismerés programunkat, amelyhez létrehoztuk a Fejér Termék Bizottságot. A Bizottság tagjai idén először bírálták el a „Fejér Termék 2020” Elismerésre beérkezett termékeket élelmiszer és kézműves termék kategóriában. A 21 pályázó 25 termékéről közösen elmondható, hogy mind kiváló minőségű, melyekre országosan is büszkék lehetünk.”
 
A járványhelyzet kapcsán Dr. Molnár Krisztián hozzáfűzte, hogy ez idő alatt az is bebizonyosodott, hogy a piacokra, a helyi, minőségi termékekre, a magyar mezőgazdaságra a szorult helyzetekben is számíthat a lakosság.
 
 
 
A Fejér Termék 2020 pályázat feldolgozott kézműves ipari termék kategória győztese Halminé Göcs Katalin lett, aki Ercsiben, a Csudacserép Fazekasműhelyében korongozással, kézi technikával készíti agyagból használati és dísztárgyait, hagyományos fazekas termékeit. A pályázaton feldolgozott élelmiszer termék kategóriában különleges, innovatív gyümölcs aszalványaival, a „csavarványokkal” Fejér Termék 2020 Elismerésben részesült a Velencén alkotó Heiner István.
 
Az elismerés birtokosai jogosultak termékeik csomagolásán feltüntetni a Fejér Termék 2020 megjelölést, továbbá megjeleníthetik azt saját honlapjukon, hirdetéseikben, a Fejér Megyei Önkormányzat marketing tevékenysége mellett.
 
A Fejér Termék program folytatódik, hiszen a Fejér Megyei Önkormányzat honlapján elérhető a „Fejér Termék 2021” pályázat, melyre 2021. március 31-ig várják a pályázók jelentkezését. A pályázati feltételeket és a jelentkezési lapot a www.fejer.hu /Fejér Termék/Hírek oldalon találják az érdeklődők.
 
A járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben különösen fontos, hogy a helyben előállított kiváló minőségű élelmiszerek és kézműves termékek minél több vásárlóhoz eljussanak. Ez egyaránt közös érdeke a termelőknek és vásárlóknak.
 
Szöveg: www.fejer.hu
Vissza a hírekhez