Partnerség a foglalkoztatásért – zárul az öt éves projekt

2021. november 25.
Ez év végén lezárul a „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt. A Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Kormányhivatal és az Echo Innovációs Műhely konzorciuma által megvalósított 65 hónapos munkaerőpiaci projekt során létrehozott megállapodásokat, a megvalósított stratégiát, valamint az elért eredményeket és felhasznált eszközöket közös konferencián értékelték szerdán a Megyeháza Dísztermében.

Ez év végén lezárul a „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt. A Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Kormányhivatal és az Echo Innovációs Műhely konzorciuma által megvalósított 65 hónapos munkaerőpiaci projekt során létrehozott megállapodásokat, a megvalósított stratégiát, valamint az elért eredményeket és felhasznált eszközöket közös konferencián értékelték szerdán a Megyeháza Dísztermében.


A „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt keretében a Fejér Megyei Önkormányzat konzorciumi partnereivel, a Fejér Megyei Kormányhivatallal és az ECHO Innovációs Műhellyel közösen, mintegy 1,54 milliárd forint pályázati támogatásból valósította meg nagyszabású, Fejér megye egészére kiterjedő képzést és foglalkoztatást is elősegítő programját.

A zárókonferenciát Pálffy Károly, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg a Megyeháza Dísztermében.

Mint azt dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntőjében elmondta, már a 2016-os induláskor látszott, hogy mind a támogatás összegét, mind a projekt komplexitását tekintve egyedülálló projekt valósul meg Fejér megyében.

Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke arról beszélt, hogy a munkaerőpiaci kihívásoknak a jelenleg is zajló negyedik ipari forradalomhoz kell alkalmazkodnia. Ehhez pedig elengedhetetlen a térségi foglalkoztatási paktumok rendszere, a most záruló projektben megvalósuló partnerség. „Maga a program is partnerségben indult a kormányhivatal, a megyei önkormányzat, és a társadalmi partnerek bevonásával. Úgy gondolom, hogy leraktuk a szükséges alapköveket, és a következő fejlesztési időszakban a 2021-2027-es fejlesztési programokat már ennek továbbgondolásaként tudjuk megvalósítani” – tette hozzá az Echo Innovációs Műhely elnöke.

Dr. Zöld-Nagy Viktória, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára is részt vett a konferencián. A helyettes államtitkár kérdésünkre elmondta: hazánk a világjárvány hatásait követően is olyan foglalkoztatási adatokkal rendelkezik, ami gyakorlatilag történelmi csúcsnak nevezhető, hiszen jelenleg 4,7 millió foglalkoztatott dolgozik az országban. Ez pedig köszönhető egyebek mellett az olyan jellegű projekteknek, ami Fejér megyében megvalósult – mondta el dr. Zöld-Nagy Viktória, aki hozzáfűzte: „Ezek nélkül az együttműködések nélkül nem lehetett volna a munkaerőpiacnak olyan gyorsan talpraállnia a COVID járvány első három hullámát követően, mint ahogy ez Magyarországon történt, hiszen minden egyes szereplőnek más-más feladata van ebben az együttműködésben, illetve más az a csoport, akiket ők meg tudnak szólítani. Azt gondolom, hogy ez különösen fontos ebben az időszakban, hogy az információ eljusson mindenkihez, akit ez érint.”

A projektben résztvevő partnerek célkitűzése, hogy az elért eredményeket fenntartsák és tovább fejlesszék, erre pedig a most elindult TOP Plusz pályázati felhívás biztosít lehetőséget.

 

szöveg: www.fejer.hu

Vissza a hírekhez